Bejegyzések

Kép
 Második ROMA NAP Roma nap a kihívás napján Roma Nap – Kihívás Napja 2025, május 28. – Aranyosapáti A Kihívás Napja 2025 keretében május 28-án Aranyosapátiban Roma Napot tartottunk, amely méltó módon kapcsolta össze a kultúrát, a hagyományőrzést és a közösségi élményt. A rendezvény során színes, zenés-táncos programmal ünnepeltük a roma kultúrát. Felléptek a helyi gyerekek és felnőttek, valamint felnőtt roma zenészek is, akik élő zenével tették még hangulatosabbá a délutánt. Nagy örömünkre vendégül láthattuk az I. István Király Általános Iskola Rétközberencs 12 tanulóját, akiket 3 pedagógus kísért el. A diákok nagy sikert aratva adtak elő egy lendületes, hagyományos roma táncot, amelyet vastaps kísért. Nagyszerű érzés volt látni, hogy a kultúra ereje összeköti a településeket és közösségeket. A program különlegessége volt a kézműves bemutató: egy kosárfonó mester mutatta be munkáit és azt is, hogyan készülnek a különféle kosarak. A gyerekek érdeklődve figyelték az aprólékos mu...

Első Roma nap

Kép
 Roma nap Aranyosapáti Általános Iskola Ötvennégy éve, hogy a Nemzetközi Roma Unió (IRU) 1971-ben, fogadta el a cigány nép, zászlaját, himnuszát, és hivatalosan elismerték a cigány nyelvet is.  Iskolánkban megrendezésre került a Roma nap, amely során a tanulók játékos és szórakoztató formában ismerkedhettek meg a cigány kultúra sokszínűségével és hagyományaival. A programok nemcsak tanulságosak, de élményekben gazdagok is voltak, minden korosztály számára. A napot egy színvonalas műsor nyitotta meg, ahol diákjaink mutatták be tehetségüket. Hallhattunk énekes előadást hangszeres kísérettel, láthattunk lendületes roma táncokat, valamint mesét és verset is hallgathattunk, amelyek mind a cigány kultúra világába vezettek be bennünket. Gyerekek rajzait csodálhattuk meg.  Délután két órakor érkezett iskolánkba Lakatos Mónika és Rostás Mazsi. A Kossuth-díjas Lakatos Mónika a magyarországi oláh cigányzene legrangosabb és legelismertebb előadója az egész világon. A világzene Oscarj...